Hírek

Várjuk szeretettel következő koncertünkre 2023. szeptember 16-án, szombaton, a 10:30-as mise után a máriaremetei kegytemplomba!
A koncert a XVII. Ars Sacra fesztivál keretében kerül megrendezésre.

„Adj békét, Uram! – Lélekemelő dalok a békéhez”
Helyszín: máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika
(1029 Budapest, Templomkert utca 1.)

A belépés ingyenes!

„A békéről és a békéért szól a Lélekhang együttes dalcsokra a máriaremetei kegytemplomban az Ars Sacra fesztivál nyitónapjának délelőttjén. A klasszikus és világzenei hangzást ötvöző, nagyrészt saját műveket megszólaltató együttes célja, hogy egy olyan meghitt és lélekemelő atmoszférát teremtsen a zene és a költészet segítségével, amely békét hoz a hallgatók szívébe. Hisszük, hogy ha ezt a békét magunkkal visszük, a világ is békésebb lesz általa.”

youtube ikon

Nézd meg Youtube-csatornánkat,
ahol folyamatosan tesszük közzé dalainkat!

Lélekhang együttes Hét Csoda premier 2023.05.21. Tárogató Színpad

Megjelent az együttes második albuma!

A „Hét kapu – versekkel és dalokkal az ünnepeken át” című lemez az együttes keresztény ünnepekhez kötődő számait fogja össze egy tematikus albumba, a dalok mellett minden ünnephez egy-egy ismert magyar költő versét is megszólaltatva. Az album egy lelki utazásra hív, melynek során az adventi várakozás hangulatából indulva egészen Pünkösd kiáradó öröméig juthatunk el. A műsor segít kapcsolódni az ünnepek lényegi üzenetéhez és átélni azt a lelki átalakulást, melyen az ünnepek vezetnek végig minket.

Részletek és vásárlás

ÚJ ALBUM! Mennyek Királynéja – dalok Máriához

Az együttes a kezdetek óta rendszeres fellépője a Mária-kiállításoknak, melyeket az Istenanya alapítvány szervez. Ennek az együttműködésnek az egyik gyümölcse ez az album, amely az együttes Máriáról, Máriához szóló dalait gyűjti egy csokorba.
Az Istenanya Alapítvány gondozásában 2021. augusztus 15-én megjelent lemezen 13 zeneszám található, melyek többféle zenei stílust megszólaltatnak a klasszikus zenétől a népies hangzásig. Részben tradicionális, részben saját írású szövegekhez születtek a dalok, melyek mind az Égi Szűzről szólnak.

Részletek és vásárlás

Kapcsolat

Koncertszervezés: Bognár Tamás (30 952 7116)

Testvérszervezetünk a Lélekhang kórus.