Aktuális koncertek

2023. szeptember 16. (szombat) a 10:30-as mise után a XVII. Ars Sacra fesztivál keretében:
„Adj békét, Uram! – Lélekemelő dalok a békéhez”
Helyszín: máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika
(1029 Budapest, Templomkert utca 1.)
A belépés ingyenes!

„A békéről és a békéért szól a Lélekhang együttes dalcsokra a máriaremetei kegytemplomban az Ars Sacra fesztivál nyitónapjának délelőttjén. A klasszikus és világzenei hangzást ötvöző, nagyrészt saját műveket megszólaltató együttes célja, hogy egy olyan meghitt és lélekemelő atmoszférát teremtsen a zene és a költészet segítségével, amely békét hoz a hallgatók szívébe. Hisszük, hogy ha ezt a békét magunkkal visszük, a világ is békésebb lesz általa.”

szorolap Lelekhang Egyuttes ArsSacra 20230916

Korábbi fellépéseink

2023. július 30. (vasárnap) a 10 órás mise alatt: Zenei szolgálat a Tihanyi Bencés Apátság templomában a vasárnapi misén.

2023. május 21. (vasárnap) 17 óra: „Hét Csoda – Kánától Betániáig”
Új önálló műsorunk premierje a Tárogató Színpadon (1021 Budapest, Tárogató út 4.), mely Krisztus hét csodáját dolgozza fel János evangéliumából.

2023. április 2. (vasárnap) a 8:30-as mise után: Húsvéti koncert a Lélekhang Kórussal közösen a Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplomban (1114 Budapest, Szent Gellért rkp. 1.)

2022. december 21. (szerda) 18 óra: Karácsonyi koncert a Lélekhang Kórussal közösen a Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplomban (1114 Budapest, Szent Gellért rkp. 1.)

2022. december 11. (vasárnap) 16 óra: „Adventre hangolva”
Karácsonyváró koncert a baracs-apátszállási katolikus templomban. (Cím: 2427 Baracs, Széchenyi u. 84.)

2022. december 8. (csütörtök) 18 óra: rövid koncert a 19. Mária-kiállítás megnyitóján
Cím: 1052 Budapest, Városház utca 4.

2022. november 6. (vasárnap) 19 óra: „Mennyek Királynéja – dalok Máriához”
Lemezbemutató koncert a budai Szent Imre Templomban, a Szent Imre búcsú záróhangversenye.

2022. október 1. (vasárnap) 17 óra: „Hét kapu – dalokkal és versekkel az ünnepeken át”
Lemezbemutató koncert a Dunaújvárosi Evangélikus Templomban (Dunaújváros, Szilágyi Erzsébet út 34.)

2022. szeptember 25. (vasárnap) a 18 órás mise uán: „Mennyek Királynéja – dalok Máriához”
Lemezbemutató koncert a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikában az Ars Sacra fesztivál keretében. Részletek a fesztivál honlapján.

2022. augusztus 3. (szerda) 19.30-as misét követően: „Mennyek Királynéja – dalok Máriához”
Félórás koncert a Tihanyi Bencés Apátságban.

2022. április 12. (kedd) 18 óra: „Húsvétra hangolódva” (A húsvéti Mária-kiállítás kísérőrendezvénye.)
Egyórás koncert a Húsvét jegyében a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky u. 20)

2022. március 27. (vasárnap) a 9 órás mise után: Húsvétra hangoló koncert (kb. 9:45-től)
Helyszín: Békásmegyer-ófalui Szent József plébánia (1038 Budapest, Templom u. 18.)

2022. március 19. (szombat) 16 óra: Ünnepi műsor a húsvéti Mária-kiállítás megnyitóján a Párbeszéd Házában
(1085 Budapest, Horánszky u. 20)

2022. február 27. (vasárnap) a 10 órás mise után: Válogatás a Hét kapu lemezről
Pilisvörösvári Református Egyházközség temploma (2085 Pilisvörösvár, Vágóhíd u. 1.)

2021. november 7. (vasárnap) 16 óra: „Hét kapu” lemezbemutató koncert az IBS-ben
Tárogató úti Színpad (IBS Színpad) (1021 Budapest, Tárogató út 4,)

2021. szeptember 19. (vasárnap) a 10 órás mise után: Ünnepek hangjai – zenével és versekkel az ünnepeken át Adventtől Pünkösdig
Budapesti Rózsafüzér Királynéja Templom (1146 Budapest, Thököly út 58.)

2021. szeptember 8. (szerda) 18 óra: Mennyek Királynéja – lemezbemutató koncert
Magyarok Háza (1054 Budapest, Semmelweis u. 1-3.)

Lelekhang Egyuttes 7 csoda A5 2023 05 21 1
szorolap Lelekhang EgyuttesKorus Sziklatemplom 20230402
szorolap Lelekhang EgyuttesKorus Sziklatemplom 20221221 1
szorolap Lelekhang Egyuttes Baracs Advent 20221211 scaled
Maria kiallitas 2022 advent 5. ker Varoshaz u ELEJE A5
szorolap Lelekhang Egyuttes Szt Imre Bp 20221106
szorolap Lelekhang Egyuttes Dunaujvaros 20221001 terv 7 kapu
szorolap Lelekhang Egyuttes ArsSacra 20220925
szorolap Lelekhang Egyuttes Tihany 20220803 k
szorolap Lelekhang Egyuttes Parbeszed Haza 20220412
Maria kiallitas 2022 husvet Parbeszedek Haza ELEJE A5 v2
Lelekhang Het Kapu IBS 20211107
szorolap Lemezbemutato Magyarok Haza 2021 09 08 A5
Lelekhang koncert 2021 09 19 v2

Kapcsolat

Koncertszervezés:
Bognár Tamás (30 952 7116)

Testvérszervezetünk a Lélekhang kórus.