Albumok
Hét kapu – versekkel és dalokkal az ünnepeken át
Ez a lemez az együttes keresztény ünnepekhez kötődő számait fogja össze egy tematikus albumba, a dalok mellett minden ünnephez egy-egy ismert magyar költő versét is megszólaltatva. Az album egy lelki utazásra hív, melynek során az adventi várakozás hangulatából indulva egészen Pünkösd kiáradó öröméig juthatunk el. A műsor segít kapcsolódni az ünnepek lényegi üzenetéhez és átélni azt a lelki átalakulást, melyen az ünnepek vezetnek végig minket.
Mennyek Királynéja – dalok Máriához
Az együttes a kezdetek óta rendszeres fellépője a Mária-kiállításoknak, melyeket az Istenanya alapítvány szervez. Ennek az együttműködésnek az egyik gyümölcse ez az album, amely az együttes Máriáról, Máriához szóló dalait gyűjti egy csokorba.
Az Istenanya Alapítvány gondozásában 2021. augusztus 15-én megjelent lemezen 13 zeneszám található, melyek többféle zenei stílust megszólaltatnak a klasszikus zenétől a népies hangzásig. Részben tradicionális, részben saját írású szövegekhez születtek a dalok, melyek mind az Égi Szűzről szólnak.
Kapcsolat
lelekhangegyuttes@gmail.com
Bognár Tamás (30 952 7116)
Testvérszervezetünk a Lélekhang kórus.